Bassár el-Aszad szíriai elnök vasárnap az Egyesült Arab Emírségekbe látogatott, ahol egyebek között a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Mohamed bin Zájid Ál Nahajan államelnökkel.
Amos Gilad, a védelmi minisztérium volt politikai védelmi osztályvezetője és Jakov Amidror, a Nemzetbiztonsági Tanács volt vezetője egy izraeli lapnak adott interjúban elmondták, hogy az Iránnal kötött atomalkut már lehetetlen megakadályozni, ebben az esetben pedig hazájuknak fel kell készülni egy Teheránnal, vagy a perzsák által támogatott egyéb szervezetekkel vívott háborúra – közölte az Arutz Sheva.
Az arab országok, amelyek megszakították kapcsolataikat Katarral, azt követelik tőle, hogy szakítsa meg diplomáciai kapcsolatait Iránnal, zárja be az al-Dzsazíra televíziót és a területén lévő török támaszpontot.
Remélhetőleg nem a túl távoli jövőben tagok lesznek – mondják.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte ha Ukrajna NATO-tag lenne, nem is lett volna háború.
Szembe ment a magyar részvénypiac az európaiakkal.
Kijött a jegybank tegnapi ülésének jegyzőkönyve.
A költségcsökkentésekből a menedzsment is kiveszi a részét.
Nem úgy sikerült a bankok extraprofitadó csökkentése, ahogyan azzal Nagy Mártonék számoltak.
Milyen politikus lesz a Tesla első embere?
A 2025-ös kilátásokról beszélgettünk.